TESTI/LELKI MEGEDZŐDÉSEM A BIKINIS CSAJOK STÍRÖLÉSÉRE, BEFEJEZŐ RÉSZ

Általános

Ez egy meglehetősen rövid írás lesz (tőlem mindenképp). Egyrészt a vizsgáim közepén vagyok (május 30 és 31). Az elméleti részt már letudtam (remélhetőleg át is mentem), és a fizikai/technikai vizsga is már kitárt karokkal vár ma kora délután. Másrészt addig halasztgattam ezt a befejező részt, míg a részletek kihullottak a fejemből. 😀 Így csak pár jelentősebb napot illetve eseményt fogok kiemelni, vagy ahogy összejön…

Május elsejéről azt tudom elmondani, hogy míg mások pihentek, mi aznap is tréningeztünk. Nem nagy szám, inkább ordas nagy szívás. Ment a fekvő, meg a bábuhurcolás, ahogy a képen is láthatjátok.

received_1094825037328464

A kis köcsög csak leszíjazva hunyorog, míg mi verejtéktől fuldoklunk

Keddre nem emlékszem, bicsi-bocsi. De az elmondható az egész hétre, hogy újra átvettük az életmentő technikákat (újraélesztés/gerincsérült) szárazföldön, edzettünk és hallgattuk a végtelennek tűnő előadásokat, mintha valami időhurokba kerülnék, az az érzés fogott el, és fog el most is mikor megpróbálok visszaemlékezni, mint mikor egyetlen nap ismétlődik a végtelenségig, mint a rendkívül szórakoztató Bill Murray filmben (Idétlen időkig). Csak a mi esetünkben elmaradt a szórakozás.

Vagy mégsem?! Szerdán csapattá kovácsolódtunk az előrehozott gyereknapnak köszönhetően, további részleteket ITT találtok, ha valaki lemaradt volna.

Csütörtök, péntek, szombat, vasárnap tréning tovább… ja bocsánat, vasárnap szabadnap volt, ez megér egy nagy Hurrát! 😉 Szóval most nem tudlak titeket untatni a részletekkel, ezt igazán szívből sajnálom. 😛

Úgyhogy az igazán emlékezetes hét a május 8-14-i volt. Na végül nem minden nap, pedig nagyon közel voltunk ama pompás lehetőséghez is, hogy eljussunk a teljes testi/lelki leamortizálódáshoz, de kedves szervezetem vezetői közbeszóltak. Mármint nem a májam vagy a belem, sem a vörösvérsejtjeim, ha valaki erre asszociált volna. 😀 

De mindent csak sorjában!

Minden vasárnap kezdődött, mármint a 7-i vasárnap, nyugi, nem visszafelé haladok az időben, ennyire még nem estem szét. 😀 Szóval megláttuk a frissen feltöltött órarendünket, amit persze mindig csak egy nappal kezdés előtt tudsz meg, nehogy lehetőséged legyen a hétre előre tervezni. 😀 Ha már egy hétre tudnám a beosztást (ilyen még sose volt), igazán szerencsés flótásnak érezném magamat. Szóval mikor szembesültem az “Endlösung”-al, azon nyomban a “kaputt gemacht” lehetőségét vizionáltam hirtelenjében plüss-szerűvé vegzálódó végtagjaimban. 6 nap egymásután, pihenő nélkül, napi 4-5 órás edzések a hideg tengerben… Most komolyan milyen drogot szedett, aki ezt kitalálta? xD Az arany középutak keresésének az embere vagyok, nem a nagy dózisú teljes ledózeroltatásé. Két mentőelv nyüzsgött a fejemben: 1. ez Málta (bocs nem, ez Gozó!), az ígéretek és a megvalósulás elég különböző méretű cipőt hordanak errefelé.  2. Ha a többiek túlélik, akkor én is, vagy max együtt megyünk egy hétnyi infúzióra a sürgősségin. Megérzéseim természetesen most se hagytak cserben!

A hétfő (május 8) bevallom férfiasan, nagyon kemény volt. Kb. 2 kilométer úszás négy úszásnemben, rengeteg lebegés, víz alatti lélegzetvisszatartás gyakorlása, taposás a vízfelszínen vízből kitartott könyökökkel, önvédelmi gyakorlatok a kétségbeesett fuldoklóval szemben, kar/láb nélküli úszás és egy társ vonszolása magad után, eszméletlen ember kimentése segédeszköz nélkül, mentőmellényben való mentés, a hordágy kitartása a fejed felé egy-egy ember folyamatos cserélgetésével, kő felhozása a víz felszínéről. Azt hiszem ennyi. Csak úgy elrepült ez az 5 óra a vízben… ja nem, igazából az idő befagyott, meg a seggünk is (tudom unalmas már, de egyszer próbáld ki hipotermiás sokk beállta nélkül 😀 ).

DSC_0293

“Vár állott, most kőhalom…”, avagy az edzés félidejében így nézett ki az eredményjelző

A négy fontos úszásnem: mentésnél gyors- és mellúszás, természetesen vízből kitett fejjel, hogy ne veszítsük el a bajbajutottat a képernyőnkről. A fuldokló kihozásánál pedig egy speciális hátúszás ülő pozícióban, vagy oldalazva úszás egy kéz segítségével. Ez utóbbi egy eszméletlen páciensnél különösen hasznos technika. Egy perc egy másodperc, ezzel az idővel aznap én tartottam a csúcsot holtversenyben egyik magyar kolléganőmmel. A vizsgán egy percet kell elérni, csak kicsit másabb a hidegben, a hullámokban, nem egy medencei környezet, ahol a legnagyobb bajod a klóros víz szúrós szaga. Azóta felhúztam a rekordomat egy perc negyvenhárom másodpercre, tehát mégis megérte a sok medencés gyakorlás a záhonyi uszodában, csak szoknom kellett az új körülményeket.

A legnagyobb nehézséget a taposás jelenti számomra. Egy percig kell fennmaradnod úgy, hogy három kilót tartasz a kezedben. Oké, már ha a hullámok nem mosnak el és nem köhögöm fel a tüdőmből a sós vizet. Valahogy számomra a körülmények sose voltak ideálisak ehhez a gyakorlathoz, csak pont ilyenek. Vagy az is lehet hogy nem a hullámokkal volt a baj, hanem annyira besüllyedtem hullámsíromba, hogy már hallucináltam. 😀 Mindenesetre kíváncsi leszek a mai megmérettetésre.

IMG_0807

Két éve Zakynthoson még nem sejthettem, hogy a Rescue Can nem a csodálatom tárgya lesz többé, hanem az új szakmám mindennapi segédeszköze. 

A Rescue Can a mentésre és védelmünkre is szolgál egyben, ha a páciens nagyon is öntudatánál van és a pánik legyűrte minden ép eszét, akkor szépen odaúszunk hozzá, bemutatkozunk illedelmesen mint egy angol lord, tartjuk a szemkontaktust vele, mint egy ragadozó nagymacskával, de meghagyjuk a kellő távolságot, a három métert vagy még többet, véletlenül se pofátlankodunk bele a személyes terébe. 😀 Ha kéri a segítségünket, odadobjuk neki a cuccost, kapja el, szorítsa a mellkasa alá, és mi szépen kievickélünk vele kellemes hátúszós tempóban, persze szemkontaktust továbbra is tartva, nehogy túl közel kerüljön hozzánk, hirtelen átöleljen, és váljunk együtt romantikusan puffadó vízi tetemmé a fájdalmasan levegőtlen süllyedés után. Szóval higgadtság van emberek! Ha nem, otthagyunk a medúzák eledelének! Ja amúgy joga van a fuldoklónak nem kérni a segítségünket, ebben az esetben hagyjuk, hagy locspocsoljon és játsszon csak titanicosat kénye-kedvére.

A követ felhoztam, nem volt baj vele, csak tudni (és merni) kell lesüllyedni a víz aljára. A hordágy kitartása izgalmas feladat volt, először mind a 6-7-en tartottuk, közülünk ketten mellényben, amivel lényegesen könnyebb, hiszen az megtart a vízen, nem kell erőlködnöd. Aztán az edző folyton kiszólított embereket a partra pihenni, így cserélgettük egymást, volt olyan hogy hármunknak kellett kitartani a hordágyat mellényes segédlet nélkül. A nap “vicces” feladata, hogy gyorsúszásban úszol, de csak kartempóval, míg egy társad fogja a bokáidat és ő meg a lábával csapkod. A legjobb mókák mindig azok amik után percekig lihegsz. 😀 Az önvédelmi gyakorlatok a fentebb említett, pániktól megvadult merénylők ellen vannak, hogy a hullámsír elérése előtt még gyorsan kicsusszanhassunk kárhuzatunk szorításából.

A nap végén szerencsés embernek éreztem magam, hogy túléltem az egészet (hipotermiás sokk és elmálló végtagok nélkül), és megúsztam térd mögötti hajlítóizom húzódással (biztos a sok taposástól), ami amúgy kb. három napig nagyon sok kínt pumpált belém.

A keddről volt egy rövid szösszenetem ITT. Szóval a kis ördögi fattyak keresztülhúzták tréningtervünket, mit mondjak, izzó hajlítóizmom lelkesen hajbókolt a piciny gyilkos lényecskék nagysága előtt. De edzőnk derék ember, nem adta fel, és kiküldött pár “lovast” (a parasztok mi voltunk), hogy derítsék fel a medúza mentes partokat. De a dráma megint közbeszólt! Felsőbb utasításra nem vihettük el a kocsit és vele a hordágyakat (ami a gyakorláshoz fontos lett volna) így oktatónk besokallt, és az asztalra csapott. Nagyon sok az asztal két vége között röpködő máltai káromkodást véltem kiszűrni (tanulgatok mindent ami fontos), amely vita majdnem végzetes eredményt okozott (oktatónk kilépését a szervezettől), de mint pár (szabad)nap után kiderült, lehiggadt végül és mostmár béke honol a (belső) királyságban. Így redukálódott le a hat napos edzéshét két napra. A dráma mindig elveszi az emberek idejét (és figyelmét) a fontos dolgoktól. 😀

DSC_0300

Mgarr Ix-xini, amit május 8-án a medúzák nagy erőkkel okkupáltak

Így egy nap maradt, egyik csoportnak szombat, az enyémnek a vasárnap. Igazából a hétfő betudható volt a vizsga fizikai felkészítő részének, ez a vasárnap pedig a technikai elővizsgának. Életemben először így eljutottam Qbajjar tengerpartjára is, ami mint megtudtam a mai vizsgánk esedékes helye is lesz egyebn. Ja igen, ha délután fél kettő előtt olvassátok az írásomat, majd gondoljatok rám ez idő tájt. 

Szóval bemelegítő úszással kezdtünk, kb. 150 méter, aztán kimásztunk a csúszós sziklára, ahol egy óriásit estem a fél Lifeguard legénység orra előtt, pont abban a pillanatban mikor mondták, hogy vigyázzunk a csúszós sziklára. 😀 Természetesen rögtön felpattantam, mint a rugós bicska, persze mivel előtte fitogtattam úszástudományomat, így kb. mindenki mögöttem sétált, ebből következik, hogy gyors szökellésem ellenére a többség szemtanúja lehetett csúf bukásomnak.

Kis ugrálás után visszaúsztunk, közben mindenki tartotta valakinek az állát, hogy le ne essen, de igazából csak a gyakorlás végett.

Aztán a mentőmellényes gerincsérült mentés jött a sorban, mit ne mondjak, mellényben és békalábban ezek a feladatok sokkalta könnyeben megvalósíthatóak.

DSC_0369

Ekkor már a parton futkározó rákban gyönyörködtem, amit a kiérkezők kedvéért megszakítottam egy szelfi erejéig.

A nap poénja, hogy másodjára is hátra vágódtam, ezt szerencsére már csak három társam és pár turista látta az étteremben ülve.

Még volt egy napunk, május 22 hétfő, amikor is maximum sebességgel száguldó motorcsónakból ugráltunk ki hason fekve, persze mellényben, ennek ellenére a gömbszerű lágyrészeim odalent eléggé fájtak a becsapódástól. Ezt leszámítva móka és kacagás volt ez az esemény. Még úgy is, hogy kipróbáltuk, ketten ki tudunk-e menteni egy gerincsérült próbababát a vízből. Kicsit sokkot kaptam, mert a gatyája lecsúszott és majdnem elsüllyedt a tenger mélyére, így annak kimentésével foglalatoskodtam a bábú helyett, míg kolléga rám nem szólt, hogy a feladatommal is foglalkozhatnék. 😀 

Hogy felkészültnek érzem-e magamat a mai vizsgára? A jóég tudja, vannak gyenge pontjaim, de a szívem akár egy oroszláné. Amúgy nem, varjúságomat nem tagadhatom meg. A középmezőny tökéletesnek tűnik számomra, Blue Lagoonos mentés mértékkel néhanapján, meg csendes strandokon üldögélés. Csak lazán ám, semmi felesleges terhet nem varrnék szívesen a nyakamba. 😀

DSC_0370

Az imádnivaló rákocskával és pár félfelsőtesttel búcsúzom tőletek! Semmiképp sem örökre. 😉

Ui.: Közben kiderült, és feltételezem számotokra is szembetűnő, hogy nem is lett olyan rövid ez az írásom. 😀

Reklámok

Intermezzo, avagy az Abseiling/Comino/Nadur trió győzelme egy nyugis hétvége felett

Általános

Hol is kezdhetném… ja igen, ez nem a tréning beszámolóm utolsó fejezete. Helyette egy kis élménybeszámolót kaptok (sok képpel) a május 19-21-ig terjedő hétvégémről.

Pénteken sikerült elég későn ébrednem, szerény ebédem nyammogása közben épp azon morfondíroztam, hogy lehet le kellene néznem valamelyik közeli strandra (ahova nem kell sokat bicajozni), hogy készüljek a küszöbön fekvő Lifeguard vizsgára. Délután három óra jól van, kávé letudva, lassan indulni kellene, hogy még nap is érje hófehér testem. Erre mit ad az élet (na meg a Messenger)? Az edzőm ír, hogy lenne-e kedvem abseilingezni? Na mondom oké, úgyis a vízhez akartam menni, biztos ez valami máltai fajta vitorlázás. De azért már rákeresek, csak ne nézzenek már (nagyon) hülyének! Ja, hogy ez végülis a szikláról kötéllel való leereszkedést takarja?! Na az már más! Ilyen meghívásokra várok hetek óta. 😀 Végre elővehettem porosodó mászófelszerelésemet, már-már kezdtem azt hinni hogy itt fog rámrohadni.

IMG_20170519_190734

Elindulás előtt, avagy basz.i, biztos jól kötöttem be magam? 😀

És mégse, amúgy a volt munkahelyemből hozott nosztalgia és az élmény mellett azért is volt zseniális dolog ez a délután, mivel megint nagyon sok mindent megtanultam csomókkal és mászófelszerelésekkel kapcsolatban. A kötelet persze hogy én teszteltem megint, ki más? Amíg lent a bozótosban vártam nagyon sokat a kötélpálya teljes pompájának megvalósulására, jutányosan hozzájutottam első óriási szúnyogcsípéseimhez is, szinte ingyen adták őket a térd mögötti hajlítórészbe. Ez van ha az ember nem sörözik eleget. :/ Amúgy az egész esemény apropója a szervezetem által vásárolt új eszközök tesztelése volt, amelyek szerencsére bírták a strapát. És ha már tesztelés, edzőnk rajtam mutatta be/tesztelte az embermentést szikláról, mégpedig a könnyebb módszerrel. Nekem nem volt túl könnyű ez az élethelyzet, sem a testhelyzet, mivel 10 percet várni vízszintesen feküdve a levegőben, na ahhoz kell derék meg hát, ha nincs, akkor a kísérlet derékba tör. Persze ha rajtam is egész testes beülő lett volna… még szép hogy nem. 😀

DSC_03123

Toltam már egy gyíkszelfit a visszamászás közben, szigorúan csak a pihenés kedvéért 😀

Szombat reggelre eléggé kivoltam, azért rendesen kivett belőlem az előző délutáni/esti esemény. Nyilván nem panaszkodok, de a fél hármas elalvást (fáradtság nem egyenlő az álmossággal) egy hat órási kelés követte, majd egy hét kilométeres biciklizés. Mindezt azért, hogy kiérjek Mgarr-ba, ahonnan a kompok mennek Máltára és Cominora. Most a változatosság kedvéért Cominot választottam, ahova 10 euró (kész rablás) a retúr jegy.

DSC_0440

A “hülye” turisták nélkül, első megmártózás után 😛

Kollégám tavaly is Lifeguard volt, így tudja már a dörgést errefelé. Azért siettünk ennyire, hogy legyen jó helyünk, és emberek jelenléte nélkül gyönyörködhessünk a tájban. Jelentem összejött! Még ha majd kiestem is a csónakból áldatlan holdkórosságomban.

DSC_0465

Kis sellő a nagy várfalon 😀

Szóval napoztam is, meg úsztam is, de ezt az írást igazából a képek miatt hoztam létre nektek, így nem pazarlom a betűket. 😉

received_1190504341076496

Kaptam egy tábla étcsokit arcot vágok. 😀

A lyuk a hátam mögött a buta emberkék (de lehet lemmingek) kedvenc leugrási pontja, bizony! Nagyjából 10-15 méter magasra tippelném a sziklaoldalt. Azért gyakoroltunk annyi hordágyas mentést vízből az edzések során, hogy az itteni kedves gerincsérültek igényeit teljes mértékben kielégíthessük, talán majd meg is kérdezzük őket kérdőívben, hogy milyen volt a mentés közbeni kényelmük félig lebénulva. Tehát ez a legveszélyesebb part, itt állandó jelleggel fog tartózkodni egy motorcsónak is amint beindul a szezonunk, ami kb. a jövő hétre tehető, meg a vizsgák is, és az utolsó szabadnapjaink is valószínűleg. 😀

Amúgy a kis ugrós szigetnek külön neve is van, Cominottonak hívják, és a túristák szeretnek átúszni/menni oda. Mikor apály van, a magasabb emberek akár át is sétálhatnak. Épp ezért sokan azt gondolják, hogy miért ne vinnék át az egész cókmókjukat? De tényleg miért is ne? Azért, mert ha elönti a fejedet a víz, rohadtul megfulladsz! Ez a rossz hírem gyerekek. Szóval az olyan pácienseket, akik a fejük felett táskát cipelve próbálnak átjutni, azokat éles füttyszóban fogjuk részesíteni, míg össze nem szedik magvatlan gondolataikat és vissza nem fordulnak. Vagy mennek tovább és úgy fulladnak meg, ahogy akarnak. 🙂

Nekem már el kellett jönnöm a partról, mert esti műszakom volt, de kolléga maradt még alukálni. És Csipkerózsika-álmából ébredve azt kellett látnia, hogy több úszni nem tudó srác tart a víz felett egy félájult srácot. Kitalálhatjátok: részeg volt, és úszni se tudott (minek azt itt?). De azért kedves leányzónk mit sem törődve a francia arcok fekete lyuknyi tömegű ostobaságával, bátran bevetette magát a vízbe és rescue can nélkül kimentette a Darwin-díjasunkat. Tehát neki már megvolt az év első mentése, kicsit irigy is voltam rá, bevallom férfiasan! 😀

DSC_0452

A Blue Lagoon teljes pompájában 😉

Amúgy a Blue Lagoonra csak a legjobb Lifeguardokat viszik, ami majd a vizsgán derül ki, hogy ki mennyire legény a gáton és lifeguard a parton. Nem tudom amúgy hogy az egész nyaramat ekkora sötétségben akarom-e eltölteni (nagyon leárnyékolják a szép tájat), mondjuk a sok sípolás és a tudatlanok kínos helyzetbe hozása felvillanyoz. De majd meglátjuk. 😀 Mondjuk nem érzem, hogy a legjobbak között lennék, inkább az arany középút, de majd meglátjuk ezt is.

Este Nadurba mentünk, ahol a farsangi fesztivált másodjára is megülték. Ez volt a kisebbik, ennek ellenére kb. 15-20 ember volt kint tőlünk, biztos ami biztos, hátha történne valami. Nem történt semmi (sajnos? 😀 ), a legnagyobb “baleset” egy idős hölgy orrabukása lett volna, de pont elkapta a mellettem sétáló kolléga kezét, így csak a telefonja karcolódott meg.

DSC_0506

“New Model Dwejra Window” – A nap poénja, aki nem értené, annak segítek, az összeomlott Azúr Ablakra utal. 😉

Volt mindenféle álarcos mulatság itt, van aki a KISS frontemberének, néhányan öregembernek, valaki transzinak és még hupikék törpikéknek is beöltöztek.

Kaja-pia standok mindenhol, ez az igazi fesztivál lelke, de mi csak kajálhattunk, hiszen szolgálatot teljesítettünk (volna). Aztán volt tinibuli is, meg tűzzel táncolók, farkasokkal senki sem táncolt, de mégis halálra untam magamat. 😀 Bocsi Kostner, sose szerettelek, a filmjeidet meg még kevésbé. Szóval járőröztünk, és vártuk a csodát (“A” balesetet), közben pulcsiban is szétfagytam, pedig általában jól bírom a hideget.

DSC_0502

Halálra rémültünk, vagy untuk magunkat? Nem vagyok teljesen biztos benne. 😀

Szóval nagyon hálás voltam, hogy hajnali kettőkor végre ágyba bújhattam. Sejthetitek, vasárnap semmi értelmesre nem voltam már képes.

Ezzel zárom a mai posztom, képeket szép fokozatosan töltök fel a facebook oldalamra, csak hogy rákényszerítselek titeket az írásaim elolvasására (vagy legalábbis megnyitására), ez az ördögi tervem mára, MUHAHA!

DSC_0491

Nesztek népek, tűz show és parádé, a másik oldalt meg a kenyér (folyékony és szilárd egyaránt)!

Az edzések bemutatásának zárásával hétvégén jövök, remélhetőleg, addig is csak ügyesen mindenki, nézzetek a lábatok elé, mert nem leszek ott újraéleszteni! 😛

 

 

Testi/lelki megedződésem a bikinis csajok stírölésére, 2. rész

Általános

Ez így egész jól hangzik, de nagy valószínűséggel nem csak erről fog szólni a Lifeguard munka, hisz sok szerencsétlen Darwin-díjas ember mászkál közöttünk, és tutira veszem, hogy jó pár ilyenbe lépten-nyomon bele fogok botlani. 😀

Elég feszült volt a hangulatom a héten, mondhatni élesebb volt a késem, mint a csőröm. 😀 Nehéz hetek, sok impresszióval, még több érzéssel. Olvassatok és érezzétek hát! 😀

…Aztán megjött a hétfő (április 24 – április 29) megint, persze hogy erős széllel, háborgó tengerrel, és a mélység pokoli teremtményeivel. De nem szokásom ismételni önmagamat, további részletekre itt lelsz. Annyit fűznék hozzá eme írásomhoz, hogy fejest sose ugrunk a vízbe, az tiltott technika a Lifeguardok világában. Szóval a szabvány technikával gyűlt meg a bajom, ami mondhatni nem is igazán fontos. 😀

Kedden szárazföldön folytattuk a gyakorlatokat azon okból kifolyólag… amit a fenti linken megtekinthetsz. 😀 Célunk tehát az eddig átvett tananyag felfrissítése volt, azon az alapelven, ha a szárazföldön megy a dolog, a vízben is biztosan menni fog. Mindjárt meglátjátok hogy is van ez… 😀 Mindig mindent ismételtetnek velünk, nem bízzák a véletlenre ha esetleg lusta lennél otthon is tanulni. 😀

A legfontosabb tudnivaló, hogy vannak az elsődleges és másodlagos tennivalók az elsősegély során. Az elsődlegeseken muszáj végigmennünk, és ha a beteg még él és stabil, csapathatjuk a másodlagosokat is (pl. vérnyomás mérés, mert mire ezt megméred, a haldoklóból hulla lesz). Az elsődlegesről tudni kell, hogy mindig a veszély felmérésével kezdjük a kivizsgálást, nincs-e egy shotgunos pasas, vagy egy tűéles fogakkal megáldott rottweiler a sebesült közelében. Legfontosabb szabály, ha nincs rá garancia hogy túléled, akkor inkább húzd el a csíkot és hagyd a sebesültet az égiek gondviselésére (vagy a varjakéra). Csúnyán hangzik, de ez a szabály. Mentsd magad, hogy másokat is megmenthess. Tisztára bibliai tanítás íze van, nem gondoljátok? 😀 

Saját bőrömön is megtapasztalhattam a fájó igazságot a veszéllyel kapcsolatban, mikor másodjára is megfeledkeztem a veszélyfaktor csekkolásáról, edzőnk nemes egyszerűséggel egy nagy lökéssel a földre (betonra) dobott, majd még belém is rúgott, hogy gurultam egyet… Néha szívesen kitenném én őt a Taigetoszra, persze szigorúan törött végtagokkal, de alapjáraton jó ember ő, csak van épp elég nyomora neki is, többek között hogy elég szeszélyes és méghozzá fiatal is sok teherrel a vállán. Szóval az égési sérülés a kezemen két hét után se volt makulátlan. Mondhatni szimuláltuk rajtam, mivel jár ha nem figyelsz, nem tudom miért vagyok mindig ilyen jó tesztalany, de általában megtalálnak az emberek a beteges perverzióikkal. 😀

brave-crows-not-scared-109-58fdc22fa0269__605

Fűrészes gyorssegélyt adtam volna szívem szerint kedves oktatónknak…

Szóval veszély ellenőrizve, a légút és a légzés a következő napirendi pont, ha ezeket megoldottad (újraélesztés, lélegeztetés oxigénpalackról/szájjal, nyitott légút meg miegymás), jöhet a keringési rendszer vizsgálata, már ha kedves páciensünk el nem vérzett eddigre. Van még pár lépés, de ezt most elhagyom, mivel hogy megtanultam vágási sérülést “összedrótozni”, JUHHÉ! 😀

Ezt banánokon gyakoroltuk, mint a lenti képen láthatjátok, egyszerűbb, mivel nem rángatóznak, nem ordibálnak, tehát nagyon nyugis páciensek. Persze ezt is telenyomtuk művérrel, aztán vízzel/kötözővel kitisztogattuk a sebet, majd pedig jöhetett a pillangó ragasz (fogalmam sincs mi a szabvány magyar neve).

DSC_0257

Az enyém a szebb kezeléssel ellátott banán. 😉

Szerdán szabadnapunk volt, hipphipp hurrá! Ezután két és fél hétig nem volt részem hasonló gyönyörben. 😀

Csütörtökön folytattuk a terepgyakorlatot, tudjátok ismétlés ismétlés hátán. Egy mókás dolog maradt meg erről a napról. A szerb kislányunkat megkérdezték, mit csinálna a gerincsérülttel a vízben, ha épp hánynia kell? Ő meg nemes egyszerűséggel beforgatná a vízbe arccal lefelé, mikor szerencsétlen ki van kötözve a hordágyhoz, és amúgy se a legjobb a levegőellátottsága… 😀 Ártatlan naivsága mindig mosolyt csal az arcomra. 😀

Péntek-szombatra visszatértünk a hűs tengerbe, méghozzá az igaz sellők bázisára Marsalfornba, vagy ahogy én mondom, Marshmallowba. 😀 Mindenesetre a több órányi vízen fekvés nem volt valami édes és puha életérzés, ellenben sós (általában egész nap köhögöm fel a tüdőmből a sós vizet), és fullasztó a hullámoknak köszönhetően. A hideget már nem is ecsetelem, mert a végén még teljesen rám untok. :/

Pénteken sekély vízből próbáltuk kihúzni az ájultat, valamint a gerincsérültet felpakolni a hordágyra és kivonszolni a vízből, szombaton mindezt megismételtük mély vízben (lábleérés nélkül), a hóbortos hullámok kíséretében. A péntekkel nem volt különösebb baj, azt leszámítva, hogy a hidegtől csattogott a fogunk. Itt jött el az a pillanat, mikor ténylegesen beforgattak mindenkit a vízbe a hordágyhoz szíjazva, csak hogy átérezd miért nem jó ötlet a sérülttel ugyanezt tenni. Mondhatni mindenkire mély hatást gyakorolt ez a tapasztalat és igyekeztünk finomabban bánni az önjelölt sérülteinkkel. 😀 Amúgy tényleg nyomasztó érzés mikor tisztában vagy vele, hogy ki vagy kötözve, fejjel a vízben vagy és csak a többi emberre számíthatsz a megfulladásod elkerülésében. Ilyenkor fel-fel bukik az agyad egy mély zugában, hogy mi van ha nem? Igazán gyötrődő és kétségbeesett halálnem lehet a fulladásos, ami túl sokáig tart az elviselhetetlen levegőtlenség állapotában, ezt biztosan nem kívánom senkinek sem. Inkább a törött végtaggal való Taigetoszos “napozást” pár csecsemőagyú felnőttnek, na az már valami, legalább utolsó óráikban (ha igazán szerencsétlenek akkor napjaikban 😀 ) lenne idejük kicsit gondolkozni is, mivel alapból ez nem az erősségük.

Na de vissza a főtémára! Szombaton bedobták fejlődő tudásunkat a mélyvízbe. Az eredmény nem éppen az  általuk elvártat hozta. Két csoportra bomlottunk, vegyesen máltaiakkal, ez volt a dolog egyik rákfenéje. Na meg a tény hogy kb. 4 órán át lubickoltunk a nem túl kellemes vízben. Első körben az öntudatlanul sodródót kellett partra mentenünk, három szerepkör csereberélésével (az áldozatéval együtt négy!), hogy mindenre legyen kellő rálátásunk. Engem kolléga majdnem megfullasztott, mert képtelen volt kitartani a fejem a vízből való kiúszás közben (nagyon nem jó ilyenkor az öntudatlant játszani). Mondjuk kicsit szemét is voltam, mert a kimentésemhez jól beúsztam a tenger közepébe, lehet ezért volt ez a gyilkos indíttatású balfékség. Mindenesetre  mikor edzőnk rákérdezett hogy versenyt úsztam-e, még mindig csak tüdőből felköhögő hangok egyvelegével tudtam ecsetelni meglátásaimat. Szóval én voltam a feketebárány ezek után, rám lehetett fogni hogy miattam fáradtak ki. 😀 Na de gyermekeim, éles szituációban is megtörténhet hasonló! 😉

Második probléma “kedvenc” máltai kislányom, akivel szerencsére azóta se találkoztam. Na jó szigorú vagyok (általában túlzottan is), de mikor bemutatjátok az újraélesztési tudományotokat, és egyedül csak egy ember (a máltai) nem tudja a háromból hogy mit kell csinálnia, aztán amint az edző szépen elmagyarázza neki mit is kellett volna tennie (velünk nem beszél ilyen szépen), leáll nekünk okoskodni, hogy mit hogyan csináljunk… Icipici csitrikém, egy pillanattal ezelőtt még azt se tudtad hogyan nyisd ki a defibrillátort, szóval pofa laposba és inkább foglalkozz a nem létező tudományoddal, minket meg hagyjál életet menteni, még ha csak egy bábún is… Főleg úgy hogy tavaly elvileg Lifeguard volt, szóval ilyen alap dolgokat illene tudnia, vagy legalább üljön csendben és figyeljen. Na de ezzel nem lehet mit kezdeni, a honfitársaknak több minden van elnézve, úgyhogy a munka java része nagy valószínűséggel ránk fog maradni.

Harmadik probléma a vacogó fogak és az ezt okozó hideg volt, mivel míg mi kimentettük az öntudatlant, a másik csoport a gerincsérülttel foglalatoskodott. És ahogy hallottuk elég jól is ment nekik. Nem úgy nekünk! Csúsztunk, keltünk, fulladtunk, szenvesztettük az önkéntes sérültet (sajnos nem a máltai kislányt), mire jött az utasítás, jól van srácok, nagyon szarok vagytok, menjünk vissza a sekély vízbe. Edzőnk utalt rá, hogy lehet nagyon fáradtak vagyunk (ááá dehogy), meg fázunk is (mégis mit gondolsz, még csak nem is kék a szám! 😀 ), de leginkább a sekélyes tudásunk a probléma ami persze hogy jobban mutat a sekélyebb vízben. 😀

Ezzel a remekbe szabott teljesítménnyel ért véget a hetünk, úgyhogy az önbizalma mindenkinek a béka seggének a csúcsán volt. 😀

Jövő héten jövök a harmadik és egyben befejező résszel, ahol az utolsó két hét történéseit tárgyalom zanzásítva, mivel bizonyos logisztikai hibák és tervezésbeli hiányosságok miatt eléggé rövid lett az utolsó hetünk. Addig is kitartást, nem mintha különösebben félnék attól hogy bárki is nagyon szomorú lenne az írásaim nélkül. 😀

Ui.: A varjas képek lelőhelye: http://www.boredpanda.com/annoying-crows-assholes-dont-give-a-damn/?page_numb=1

Mentés

Mentés

Testi/lelki megedződésem a bikinis csajok stírölésére, 1. rész

Általános

Ez így egész jól hangzik, de nagy valószínűséggel nem csak erről fog szólni a Lifeguard munka, hisz sok szerencsétlen Darwin-díjas ember mászkál közöttünk, és tutira veszem, hogy jó pár ilyenbe lépten-nyomon bele fogok botlani. 😀

Szóval nem (csak) szemre gyúrok. 😀 A Vízimentős (avagy Lifeguard) tréninget három jól elkülöníthető részre lehet bontani: elmélet, szárazföldi gyakorlat és vízi gyakorlat.

Az első hetet (április 17 – április 22) terepen tartottuk, többek között agyunk véges síkjain. Mit mond neked a Charlie, Tango, Sierra? Filmekben már hallottad? Ja a Stallone jellegű színészecskék gyakran használják egy-két bombázás, vagy tettetett engedélykérés során. Hogy mi ez pontosan? A rádió világnyelve. Ha szakadozik a „walkie-talkie”, szépen kimondod minden egyes betűnek a megfelelőjét. Szóval a nevem kezdőbetűi alapján a kódom India Papa. Affermative? Over!

Kedd már a burjánzó betegségek tárházába engedett belesni, mit csinálj egy szivárgó aggyal, vagy egy kiálló lábszárcsonttal, és egyéb hasonló finomságok.

Szerdán elvitt a mentő, így a mai napig nem tudok egy sérültet szakszerűen bekötözni/beragasztani. Aki lemaradt eme „bús kalandomról”, itt elolvashatja.

Csütörtökre összeszedtem magam úgy ahogy. Végülis fél napi hányás után és folyékony (nem kenyér:/) diéta mellett kellett csak a csupán 70 kilós beteggel akadálypályán futkároznom, plusz vegyük még ide a hordágyat (spine board) is, az se piskóta súlyú. Igazán nem tudom miért én álltam a páciens fejénél (ahová a legtöbb súly esik), de hát itt a jelszó a légy kemény, ne pedig egy hányós lepény.

received_120332000322913896

Az állva “toporzékoló” gerincsérült horizontális transzformálása, avagy itt épp szerencsém volt a hordággyal (spine board) együtt is csak 30 kilós gozói sráccal 😀

A péntek folytatódott a fele elmélet, fele terep rutinnal, igazából nem nagyon emlékszem az eseményekre, leginkább a túlélésre tudtam csak összpontosítani. Így képeket se nagyon készítettem, ellenben a többiekkel, akik viszont nem engem vettek célba. :/ Ja igen, gyakoroltuk a gerincsérült kimentését az összetört kocsiból, mégpedig élő embereken, plusz kihúztuk szerencsétlen „önkénteseket” a tűzoltókocsi alól is, sőt elég sok bábut újraélesztettem a CPR módszerével, mert mondjuk ebben az esetben a húsvér emberen való gyakorlás talán okozhatna némi bordatörést. Ennek köszönhetően egy egész sornyi Frankestein gyülekezik már a szekrényemben, MUHAHA…

DSC_0245

“Uramatyám, ezek mindjárt megölik szerencsétlen srácot…”

Közben szombaton hajviselési tanácsadást kaptunk egy prominens személytől, részletek itt és itt.

DE! Nem ezért volt emlékezetes a szombati nap, hanem attól az eseménytől ami sírva-röhögős görcsbe rándította az arcomat jó néhány perc erejéig. Kedves oktatóink mindig igyekeznek stresszelni minket, hogy felkészítsenek ezzel is az éles helyzetekre. Ez lehet pár embernél működik, de az én esetemben leginkább csak a rekeszizmomat sikerül kiakasztaniuk, de azt emberfeletti módon. Gondolom a poszt kezdőképe mindenkinek a retinájába égett, na kérem szépen, ez a bábú prezentálja a hét legnagyobb stresszfaktorát. Először is megtanultuk magunkon alkalmazni a tourniquetet (nyomókötés/érleszorító), jó szorosra kellett tekernünk a lábunk/karunk körül. Aztán körbejárt a jóember és közölte mindenkivel, hogy nem elég szoros, így csavart rajta még egyet, csupáncsak a fájdalom ízének a kedvéért. Mondhatni kellemesen élesen pattogós érzés, mikor a vér visszaszökik elhaló végtagjaidba. Ó de ez semmi se volt, az igazi móka csak ezután jött!

received_120332000314488619

Hiába erőlködünk a tourniquettel, a (brit) kaszás már eljött kiszenvedett bábuinkért 😀

Szóval van ez a két bábú, az egyiknek kb. minden végtagját csak egy ín tartja a testhez, feladat: szorítsd el az eret minél gyorsabban, hogy el ne vérezzen a páciens. Na de egy bábú mégis hogy vérzik? Úgy hogy a sietős munkád közben a nagyfőnök egy tartályból nyomatja rád ezerrel a művért… Ami amúgy piros, epres ételízesítős víz. Szóval kötözöl, közben a szemedbe, a ruhádra és mindenhova fröccsen a “művér”. És én mit csinálok mindeközben? Kötözök és hangosan rázkódok a nevetéstől, de úgy igazán könnyesen fuldokolva, majdnem a betegre dőlve önkényesen rázkódó rekeszizmomtól. Az egésznek a hangulata valami zseniális volt, a többiek megdöbbent arca, a fröcsögő művér, az ordibálás minden irányból, a káosz paródiájának tökéletes előadása történt meg itt szombat délután. 😀 Élőben persze nem hiszem hogy ilyen víg kedélyű lennék, inkább aposztrofálnék saját részemre egy kiadós lánchányást a sérült minden egyes nyílt sebesülésére. Reméljük azért ez nem fog bekövetkezni, még véletlenül sem akarok felkerülni a youtubra a világ legpocsékabb elsősegélyese címmel. 😀

Brit barátunk mindenesetre okosan abszolválta a feladatot, beöltözött a kaszásnak (full fekete széldzseki), így az ő ruháit nem érte túl nagy veszteség.

A másik páciensnek egy komoly lyuk volt a gyomrán, amire lendületből rátérdeltem és dugdostam befelé a sebbe a kötözőt. Közben kolléga a másik irányból nyomatta a sebbe a vöröses anyagot, tehát ha rosszul csináltad a kezelést, a vér elborította az egész környéket… Ha telenyomtad a sebet a kötszerrel, jöhetett az izraeli trauma kötszer, amit alapjáraton katonai terepen használtak (hol máshol?). Ilyen meghitten telt hát el a szombat és a jó sok hányással és vérrel megterhelt ELSŐ hét…

received_120332000349703631

“Farhát, sonka, comb, szemgolyók nagyon jutányos áron csak ma!”

arMentés

Mentés

Sirályvész a máltai szemétdombon, avagy zipline pálya a rothadás szelében

Általános

Utálok hajnali 5 körül kelni, főleg vasárnap, még el se aludtam igazán, de már kelhetek is. Erre rájön még az ezelőtti munkám nyomasztó emléke, ahol elég gyakran kellett hat előtt ébrednem (és este 10 körül hazaérnem). Igazán nem lehet mindenki pacsirta, hogy korán reggel már énekeljen örömében. Önkéntes vagyok igaz, de azért mazochizmust nem vállaltam.

Igazán jó móka várt rám, egy röpke 12 órás műszak, zipline pálya építésével, futkározással, és felügyelettel, hogy senki se legyen a pályánk vagy a figyelmetlenség áldozata. A tudat, hogy a többi önkéntes társam szabadnapját tölti éppen pihepuha ágyában vagy a strand homokján, még jobban megédesítette a napomat.

De nem volt ez olyan rossz, igaz ahhoz képest, hogy mennyire naivan indultam neki a napnak, nagy lett a csattanás. Beflesseltem, hogy Málta leghosszabb zipline pályáján fogunk dolgozni, ami 300 méter és a vár mentén fut a tenger felett. Édes álmok és elég büdös valóság. Málta ugye egy kicsiny sziget nem sok feles hellyel, így nem rég még a leállt bányákba tömték a szemetüket, de ugye ott van egy határérték, meg jó kis környezetszennyezés is, így kitalálták, hogy építenek egy hegyet a hulladékból. Remélem kitaláltátok, hogy mi kb. a hegy lábánál építettük ki a pályánkat… Többnyire emészthető volt a szag, főleg mikor nem mifelénk fújta a szél.

DSC_0288 1

Ne parkolj ide, mert az autódat is beépítjük!

Mellékes információ, hogy egy ideje rájöttek már, hogy újrahasznosítás is létezik, sőt minden évben realizálják, hogy ennek több fajtája is van (nem csak két szatyros megoldás), de úgy látom a gyakorlatban azért nem megy minden flottul.

Az egész esemény, amiről fogalmam sincs hogy mi volt, egy gyártelepen zajlódott. Buszok hozták az embereket a szemétdomb irányából, nem tudom miért onnan, biztos kíváncsiak voltak a való világ szagára. Aztán a telepre megérkezve elkezdhettek szórakozni, mivel volt itt rögtönzött kisvasút (jóval kisebb mint a felcsúti), íjászpálya, kajastand (2,5 euró egy csirkesalátás szendvics), bányapóni a kicsiknek, pisicsíkot maga után húzó ló a nagyoknak, na meg ilyen felfújható ugrálóvárhoz hasonlító, de küzdőtérként funkcionáló matrac, ahol két kiemelkedő ponton üthetted a másikat gumibottal, míg el nem veszítette valamelyikőtök az egyensúlyát és le nem esett. Ennyire azért nem szeretem a barokkos körmondatokat, de csak a körülírás segített ebben a szituban, bocsika. Mindenesetre voltak rohadt nagy csattanások, kis szabadidőmben pont láthattam, ahogy az egyik srác olyat üt a másik fejére, hogy az előreesett és masszív remegésben tört ki az egész teste. Reméljük ez nem egy hosszútávú agysérülés kezdete. 😉

Mi a zipline pályáért és a standunkért feleltünk, ahol is bemutathattuk az érdeklődőknek a Heimlich-fogás gyomorkínzó báját. És részt vehettem a pálya építésében is (végülis logikus, hiszen pont ezért volt nekem kötelező ez az esemény), ami által kedves edzőm és főnököm (az egyik) megtanított nagyon hasznos dolgokra a csigarendszert és a csomókat illetően. De igazán nem akarlak untatni titeket a részletekkel.

DSC_0279

Ugye milyen szép? 🙂

A lényeg, hogy profitáltam az egészből, és nem csak egy holdkóros gyökér voltam, aki futás közben kötélen rángatja a csúszni kívánókat. Ja ez is megtörtént (szerencsére egész sűrűn cseréltük egymást), mivel a pálya szöge nem volt az ideális (kicsi épület), és a csiga is elég lassan csúszkált (ez a fajta legalább nyálkát nem hagyott maga után), tudjátok ahogy szokott. 😀

DSC_0286

Egy kis játék a telefonnal és a kolléga idegeivel…

Szóval sokat futottam a napon, mint az egyszeri hülyegyerek az égő mezőn. Egyszer sikerült is majdnem kicsinálnom magamat, mivel a kötél a bokám köré tekeredett egy béna mozdulat által, és pont fél lábbal a levegőben álltam meg, mivel szerencsére az aktuális utas épp célba ért. Ha nem így lett volna, hangosat csattanok, az tuti. Plusz beülőket segítettem felvenni az érdeklődőknek (akik nem csak gyerekek voltak), elindítottam őket útjukon, meg hasonló nyalánkságok. Ja meg persze rajtam és angol kollégámon tesztelték a kötélpálya szilárdságát. Tudjátok az elv, máltait semmiképp sem áldozunk fel… 😀

A nap hosszan és lassan telt, reggel 6:45-kor érkeztem a főhadiszállásra, és este 7:15-kor vissza. Persze ebben benne volt két kompút, meg egy kis kocsikázás is, de ki mondja azt hogy az utazás része nem fárasztó? Sikerült egy magyar családba is belebotlanom, egy apuka két gyerkőccel, mikor meghallottam őket, rögtön az a nagyon “elmés” kérdés bukott ki a számból, hogy “magyarok vagytok?”. Szóval kivételesen a gyerekeknek én adtam az instrukciót magyarul és nem kolléga máltaiul.

Visszaúton megálltunk a “hegy” szélénél egy csapatszelfire… Nem tudom kellő érzékletességgel leírni a szag penetráns büdösségét, mivel még sokat kell tanulnom, de képzelhetitek. Szóval elkértem főnökömtől és “istenemtől” a képet, de cseszett átküldeni vagy bármit is válaszolni. Ilyen jó fej néha. Mindenesetre a bűzös “temető” felett keringő sirálytornádó megérne egy pillantást, de ez most kimarad sajna. :/

Mindig kapjuk az infót, hogy az uniformisban igyekezzünk úgy viselkedni, hogy elhiggyék rólunk, hogy profik vagyunk, mindenesetre kedves edzőnk kicsit kifordult az elvéből és önmagából (előfordul) és megharagudott egy Porsche-ra, amiért az elszáguldott mellette. Következő kép: a mentőkocsi visszaelőzi a Porsche-t elég kemény tempóban, közben rádión nyomatja nekünk (két külön kocsiban utaztunk) a választékos káromkodását. Nagy figura, nem?

Következő cikkem tényleg a Lifeguard edzésről fog szólni ígérem, addig is érjétek be ennyivel. 😉

DSC_0281

A tesztnyulak utolsó pillanatai…

Csapatépítés/Team building

Általános

Végül túlestünk ezen is. Eddigi egyik legjobb tréning napunk volt a szerdai (május 3). Gondolhatjátok, hogy sokkal jobb ez, mint a fagyos vízben órákig lebegni, és minden hullám után köhögő sóbarlanggá válni. De kinek mi, én igazán nem ítélkezem. 😛

Szóval a különleges nap apropója a Lifeguard Coach-unk legfőbb problémára való ráébredése volt, mégpedig hogy nincs meg a kellő összhang közöttünk. De miért is lenne, kérdezem én? Tiszta bábeli zűrzavar uralkodik itt, van mindenféle náció: spanyol, angol, szerb, máltai, ukrán, magyar. Lehet hogy kihagytam valamelyiket? Őszintén szólva már meg se tudom mondani. 😀

Az egész azzal kezdődött, hogy az edzőnk beállított jó 10 perces késéssel, mert ugye a pontosság csak ránk vonatkozik, ellenkező esetben nem vagyunk elég profi mentalitásúak. 😛
Mindegy, elnéztük neki, hiszen úgy támolygott, mint Micimackó egy rohadt nagy csupor megdézsmálása és a cukros utóízt egy üveg törköly pálinkával való leöblítése után. De hát mindenki lehet beteg, tényleg nem képzelek bele semmi extra tartalmat. 😀

DSC_0266

“Ennyire szépen még sose sikerült lerajzolnom a keringési rendszert”

Szóval vagy azért, mert nem volt kedve/ereje a fizikai tréning levezetéséhez, vagy tényleg úgy gondolta, hogy eljött ennek is a napja, az egész foglalkozás alatt “játszottunk” (kivéve az elejét, mikor a nem túl stabil állapotában megpróbált egy minielőadást prezentálni). Tisztára nosztalgikus hangulatba kerültem, volt itt minden, mint a jó régi ELTE PPK-s gólyatáborokban. Na jó, azért nem minden… 😀 De a hangulatot sikerült belőni, már csak pár sör hiányzott.

DSC_02676

A félfülű “bunnybunny”, avagy takarodjunk már játszani!

A nap játékai (szigorúan nem ebben a sorrendben és a teljesség igénye nélkül):

  1. Csapatverseny: Mindenkinek be van kötve a szeme, egymás vállát fogjuk, csak az utolsó ember lát a “kígyó” legvégén, és ő irányít szigorúan nonverbális úton (ütés, rúgás, csak hogy tényleg megértsd). A cél: különböző objektumok felszedése és eljuttatása a célvödörbe. Fő probléma: Ütközések: A. másik csapattal, B: Egyéb (kissé nagyobb) objektumokkal.
  2. Kánon: Körbe állunk, 4 tárgy van (kupakok, kötöző). Elsőnek véletlenszerűen dobáljuk az első kupakot a többieknek, dobás előtt kimondjuk az illető nevét, akinek irányozzuk a tárgyat. A kupak csak egyszer kerülhet mindenkihez. Az első kör arra szolgál, hogy meglegyen az alap sorrend. Nehezítés: Az első kupak ugyanazt az utat kell hogy bejárja, mint legelőször, a második kupak az ellentétes utat járja be, a harmadik kupak az első útját járja be, de késleltetve, a rongy az óramutató járásával megegyező irányba tart. És minden passzolás után mondd ki a nevét annak akinek továbbadod. Igazán jó koncentrációfejlesztő móka.
  3. Reflexkör: Becsukott szemmel körbe állunk, egymás kezét fogjuk, a kör egyik oldalán a két csapat egy-egy tagja egymás mellett áll. Az ellenkező oldalnál megbontjuk a kört, a két utolsó ember mellett egy vödör áll. Szabály: Az edző összenyomja a két ember kezét, akik a másik kezükkel továbbítják a jelet a mellettük állóknak, és így tovább a kör végéig. Cél: Hamarabb eljuttatni a jelet az utolsó embernek, hogy hamarabb megszerezze a vödröt a földről, mint a másik csapat delikvense.
  4. Lufivonat: Egymás mögött állunk, egy lufival a hát/derék és (jobb esetben) a has között. Cél: Legyünk a leggyorsabbak a lufik elszállása/elszelelése és minden egyéb elmozgása nélkül!
  5. Kundzsa: A legjobbat a végére tartogattam. Nem akarom pazarolni a szavakat, így rövidre fogom, a videó majd mesél helyettem. 😀 Szóval kántáljuk a kundzsát, egy ember “fellázad” a tömegből és bunnybunnyt kiált (farkas helyett) valakinek, majd az illetőnek tovább kell ezt adnia egy másik illetőnek. Mindeközben a mellette állók tokitokival próbálják összepisáltatni az aktuális bunnybunny embert. 😀 Nem érted? Akkor nézd meg a videót! 🙂

Mindenesetre ezután a nap után ennyire mosolygósok voltunk (csak nem pont ezek az emberek :D)

18301848_656661327867666_250165500019398059_n

Nekem ennyi nem elég a mosolyhoz… 😀

A tréning összefoglalóval is készülök, de a két hét helyett inkább egy 3 heteset csinálok, hiszen ezen a héten csak kevés mókás dolog történt. 🙂 De azért nagyon várjátok ám! 😀

Ui: Ha elkerülte a figyelmedet a fenti két hivatkozás, itt is elérheted a videót: https://www.facebook.com/MalteseCrow/videos/1466791536706104/

Mentés

Mentés

Első szereplésem a médiában :D

Általános

Igaz nem rólam írtak, én csak statiszta vagyok a “nagy emberek” (magas növésű hobbitok) árnyékában. De ez is határozott előrelépés, Magyarországon 28 év alatt nem sikerült hasonló teljesítményre szert tennem, na jó, a Záhonyi Zónában egyszer benne volt a nevem, mivel hogy csapatban megnyertük a területi triatlont. 😀

Itt található a teljes cikk amúgy, ha valakit érdekelne.

Kezdődő celebségemre visszatérve, vasárnap (ápr. 30) volt lehetőségem találkozni a máltai miniszterelnökkel személyesen, képzeljétek. Kezet is rázott velem, ránézésre nagyon boldog volt evégett. 😀 Szóval a linkelt cikk a gozói miniszter Főhadiszállásunkon (ERRC HQ) tartott látogatásáról szól, tudjátok erről az inverz punk “fiatalemberről” beszélek:

2.1_refalo

Az új séródiktátor

Itt találhattok még pár képet a jeles alkalomról és a modern hajászat eme bátor úttörőjéről.

Tehát nem összekeverendő legújabb “áldozatom” vele, ő “csak” Gozo minisztere. Míg a lenti kép jobb oldalán szereplő úriember…

Maltas Premierminister Joseph Muscat in Berlin

MÁLTA MINISZTERELNÖKE!!!

Aki itt éppenséggel kezet fog Angela Merkel német kancellárral. Szóval ha ezen alkalom óta nem mosta meg a kezét, akkor közvetetten Merkellel is kezet ráztam. 😛 😀 Ezt neked kedves Viktorunk, na meg Trump! 😛

Amúgy komolyan szavaznék rá, nem tudjuk vajon “hazalopni”? A 108 literes utazómba szerintem pont be tudnám gyömöszölni. 😀 Szimpatikus dolog amúgy, hogy egy “darab” testőrrel lejött Gozóra, úgy járkált az ünnepségen, mintha csak az 500 fős falu polgármestere lenne, vagy micsoda. És imádja ezt a mosolyt csávókám, szerintem minden nap órákat gyakorol a tükör előtt, hogy tökéletesítse a műviségét. 🙂

Szóval készültek képek eme fontos pillanatról is, de még nem találtam rájuk sehol. Gondoljatok bele, nemsokára választások, szegény ember lejött Vallettából, hogy tiszteletét tegye Gozón, ahol kb. a sziget felének ott kellene ujjongania, és vágyva várnia a pillanatra, hogy a közelébe férkőzhessen eme nemeslelkű politikusnak. Erre mit talál itt rókaképű barátunk? Kb. 100-200 ember (a majdnem 40 ezerből) lézeng az összgozói partin, hát én se raknám ki a profilomra az ürességtől pangó képeket. 😀 Amúgy remekbe szabott kis esemény volt ez, felléptek a tizenéves kadétjaink, egy bábut szíjaztak a hordágyhoz. Volt itt megasztár-xfaktor is, de a kedves miniszterelnök utóbbit már nem hallotta, és neki volt igaza. Sajnos én nem választhattam, hogy akarom-e hallani, vagy sem, ugyanis épp szolgálatban voltam. 😀

Több társammal és egy mentőkocsival biztosítottuk az elsősegélyes hátteret, hátha történik valami. Hát nem történt semmi, azt leszámítva, hogy az agyamat lebombázták a rosszabbnál rosszabb klasszikus popszám-feldolgozásokkal. És mindet végig kellett hallgatnom! Volt egy kissrác is, aki nagyon idegesítően kornyikált, aztán legnagyobb meglepetésemre égett a vágytól, hogy az éneklésnek nevezett katyvasza után közös fotót lőhessen a “hőseivel”, azaz velünk. Naiv gyerek, ha tudná mennyire utáltam az előadását… 😀 De ő legalább örülhetett valaminek, én már kevésbé. 😀

A Queen feldolgozás volt a mélypont, az az összes neuronomat letérítette a pályájáról. Már épp aggódni kezdtem, hogy élem túl 5-ig, mikor 3-kor lelőtték a partit a szerény érdeklődés végett. Hát szivacs, de mi jól jártunk kicsit, ha már nem volt szabadnapom a múlt héten. :/

Egy vasárnap lőtt csoportos szelfivel búcsúzok következő írásomig, amit remélem már alig vártok, hiszen az egy hónapos kiképzés első két hetéről fogok mesélni! Lesz vér, verejték és hidegzuhany, három az egyben! Ki ne hagyjátok hát! 😛

18193752_1326500727437720_7466922363058666681_n

Nem kacsintok, csak a Nap épp kisüti a szemem